Az életed egy mese (hidd el!)

Miért fontos, hogy ne kütyük elé ültessük a gyerekeket, hanem a szülő meséljen?
Egy videónál nincs elaboráció, vagyis a gyerek nem képzeli el azt, amit hall, mert kész képeket kap, amikre lehet, hogy még nem készült fel. Ez növeli a belső feszültségét, míg

ha mesélsz neki, feldolgozza a hallottakat, és ő maga „készít” belőle képet, pont olyan szinten, ami számára nem megterhelő, sőt mondhatni ideális. 

A mesék szimbolikus képeikkel, cselekményeikkel nagyon mély és ösztönös tudást reprezentálnak az élet törvényszerűségeiről, misztériumáról, lelkünkben zajló folyamatokról. Ezek a szimbólumok a lélek mélyére, a teljesség univerzumába vezetnek, ahol a szubjektum helyét az egyetemes tudat veszi át. Egyszerre jelenítik meg az individuum pillanatnyi lelkiállapotát, valamint az emberiség kollektív tapasztalatát.
 

Mi alapján válasszunk mesét?
Azt gondolom, hogy a konkrét mese kiválasztásánál hagyatkozhatunk az intuíciónkra, de feltétlenül olyan mesét válasszunk, amelyet örömmel mesélünk. Ideális esetben egy elég jó szülő demokratikus személyiségszerkezetű, nem autoriter, hanem úgynevezett autoritatív (kereteket is szabsz, de azon belül tiszteletben tartod a gyerek igényeit is). Ennek ellenére közted és a gyerek között mindig van egy aszimmetria, hiszen a jó értelemben véve ki van szolgáltatva az akaratodnak, az értékrendetnek, az egzisztenciáját sokáig te határozod meg. A mese ezt a fajta aszimmetriát egyensúlyozza ki úgy, hogy a legkisebb, legkiszolgáltatottabb szereplő helyébe képzelve magát úgy érzi, hogy hiába kell azt csinálnia, amit a nagyok mondanak, mégis le fogja győzni a sárkányt, ami lehet a szülővel szembeni haragjának, frusztrációjának a megélése, egyfajta „csatornázása” a negatív érzéseinek.

Van olyan, hogy egy mese „elöregszik”?

Elavult mese nincs! A jó gyermekirodalom – legyen az kortárs vagy egy ezeréves népmese – fölfelé nyitott, vagyis bár más jelentésrétegeket mozgat meg, az olvasó felnőtt számára is ugyanolyan élvezetes, mint a gyerekeknek.

Berg Judit Rumni című kalandregényei például olyan fordulatosak, mintha Rejtő valamelyik művét olvastam volna mese formájában, ráadásul megtűzdelve mitológiai szereplőkkel, szituációkkal. Emlékszem, legtöbbször alig vártam, hogy este folytathassam az olvasását a gyerekeknek.

Mit lehet azzal kezdeni, ha a gyerek mindig ugyanazt a mesét követeli újra és újra és újra?
Kigyermekkorban teljesen rendben van, hiszen számára egy ismert mese otthonos, olyan, mint egy paplan, vagy az otthon illata, mindenkit ismer abban az univerzumban, nem érheti meglepetés, így csökken a feszültség is. Ez a feszültség így már valami konkrétabb dologhoz kapcsolódik, és az adott mesében ott van az a motívum, amivel ezt fel tudja dolgozni, a sokszor megismételt mese így segítheti az ellaboráció folyamatát.

Hogyan hat a felnőttkorra az, ha valakinek meséltek kiskorában és az, ha nem?
A gyermekkori meseolvasás a felnőtt viselkedést és a kapcsolódásokat is befolyásolni fogja. Ráadásul gazdagítja a megküzdési stratégiáinkat:

tudjuk, hogy vannak akadályok, de azt is, hogy azokat le fogjuk tudni küzdeni, hiszen ezt éltük meg a meséken és az irodalmi műveken keresztül. Mindez kiegészül azzal az érzéssel, hogy nem vagyunk egyedül:

ötszáz évvel előttem is oldottak meg problémákat és olvastak meséket, és ötszáz évvel a létezésem után is fognak. Normatív és akcidentális kríziseken keresztül zajlik a személyiségfejlődésünk, a mesék, toposzok, archaikus mintákat mutatnak a megküzdéseinkre, vagy akár arra nézve, hogyan kérjünk segítséget. Komplexen hat, mert még az is beletartozik, hogy minden este volt valaki, aki figyelt rám, ott volt, ő is örömét lelte a mesélésben. Ezek a mindennapi apró örömök töltik meg tartalommal az életünket, hiszen ahogyan a játékban az akadályok legyőzését intenzív, szinte extázisig fokozódó örömérzet kíséri, ez jelen van a mesét hallgató gyereknél is, minekutána a mesehőssel együtt ő is kiállja a próbatételeket. A felszabadító öröm, a katarzis ebből az átélésből adódik.
Sokat veszít az, akinek az esti mesélés valamilyen okból nem adatik meg, mert ez a személyiségfejlődésre nagyon pozitívan tud hatni. Ha elmarad ez az impulzus, véleményem szerint „színtelenebbnek” fogjuk látni a dolgokat, kevésbé differenciáltan gondolkodunk majd a minket körülvevő világról.

Melyik toposz a személyes kedvenced?
A Holle anyóból a szép és szorgos lánnyal tudtam mindig a leginkább azonosulni. Van egy olyan üzenete, hogy segíteni jó, mert azáltal te magad is fejlődsz, hozzátesz a személyiségedhez, hiszen ezáltal  megéled  az énhatékonyságot. Ezen kívűl megmozgatta bennem a természettudományos kíváncsiságot is, például hogy lehet az, hogy lent rázza Holle anyó a dunyháját, és közben fent esik a hó – ez mindig nagyon elgondolkodatott.

Az a mesék ereje szerintem, hogy az általuk megélt jelentőségteljesség, a természetes módon átélt önbizalom egyszerre tesz nyitottá és fogékonnyá a világ dolgaira. Egyfajta kompetencia érzését is adja, hogy meg tudunk birkózni az élet nehézségeivel.

Bátorságot meríthetünk belőle ahhoz, hogy közel kerüljünk másokhoz, hogy gyanakvásainkat legyőzve merjünk közös megoldásokban gondolkodni. A mindennapokban közösen, a mesék révén átélt öröm központi erőforrása lehet gyereknek és felnőttnek egyaránt a nehezebb időszakokban és élethelyzetekben.